Interjú Kernács Ákos Bulcsúval

Még a nyár végén ültünk le hazánk egyik ikonjával, Tökyvel a Menzán egy kiadós beszélgetésre múltról, jelenről, jövőről egyaránt.

SMIRGLI: Első kérdésünk nem lesz valami meglepő. Kinek, illetve minek a hatására kezdtél el gördeszkázni és mikor?

TÖKY: Az igazság az, hogy olyan 87-88 környékén jött be hozzánk a BMX banditák című film, melynek hatására nálunk mindenki elkezdett Bmx-ezni. Egy évig én is bicikliztem még a Szilágyi Marciéktől látott trükköket próbálgatva, de a helyi brigádban már többen gördeszkáztak. Egyszer elkértem az egyik srác deszkáját, amivel olyan fél nap leforgása alatt tanultam meg Olliezni, nap végére kb. 40 centist. Ekkor jöttem rá, hogy ez egy rohadt jó dolog és nekem erre van szükségem. Ez 1989 nyarán történhetett.

SMIRGLI: Honnan jött a máig ismert beceneved?

TÖKY: Úgy néz ki a történet, hogy van egy barátom, aki mindig beceneveket osztott a haveroknak. Épp készültünk valamerre, mikor megkértem, hogy ugyan várjon már meg, mert még visszaugrom WC-re. Jóformán másfél órát álldogált szerencsétlen a házunk előtt, ami után jogosan kérdezte, hogy mivel tökölődtem ennyit. Ebből a tökölésből lett aztán a Töky, ami ha tetszik, ha nem talán már életem végéig elkísér. Néha fura, mikor közel a negyvenhez utánam kiáltják az utcán, de már megszoktam, hiszen az ismerőseim nagyrésze így hív.

SMIRGLI: Mesélnél nekünk a kezdeti időszakról? Hogyan képzeljünk el egy átlagos deszkázással töltött napot 13-14 éves korodban?

TÖKY: Én 5 éves koromtól kezdve kilenc évig szertornáztam, ami adott egy jó alapot a későbbiekhez egyensúly és állóképesség terén, de az egy nagyon kötött dolog volt 3,5 órás edzésekkel, majdnem egész nyáron át tartó edzőtáborokkal. Az edzők nagyon keményen fogtak minket és mikor kezdtem úgymond a tudatomra ébredni az utolsó 3-4 évben már csak azért csináltam, hogy ne okozzak csalódást a szüleimnek, de nem érdekelt igazán. Aztán nyolcadikos koromban egyik nap úgy gondoltam nem megyek. Nem mentem, aztán már utána sem. A gördeszka ehhez képest egy sokkal szabadabb történet, ami már az elején nagyon megtetszett, és ahogy hazaértem a suliból, ahogy lehetőségem volt rá egyből mentem deszkázni. Egy szombati nap úgy nézett ki, hogy páran srácok kora reggel keltünk aztán jöttünk is be Halásztelekről busszal a városba hajtani meg sokat az istenhegyire lejtőzni. Az első pár hónapban persze csak ülve, amitől szigszalagot kellett rakni a cipőm sarkára úgy szétszakadt a lábamon, amiért nem telitalpal fékeztem.

Rengeteg helyen megfordultunk és mindenhol találkoztunk pár helyi deszkással, akikkel egy idő után már elkezdtünk összejárni. Nagyon sokan voltunk ebben az időben, a mi környékünkön is 10-15-en, de pár év elteltével a társaságok nagy része lemorzsolódott, elszívta a suli, munka vagy barátnő.  Aztán a 90-es évek elejétől a VSZM szolgált gyűjtőként a fővárosi deszkások számára, ahová minden helyről már csak egy-két srác járt. Lehettünk volna tehát sokkal többen is, de így egy 40-50 fős mag volt, aki megmaradt és állandóan ott deszkázott.

SMIRGLI: Mikor döntöttél úgy, hogy versenyeken is meg kell méretned magad?

TÖKY: Valószínűleg ez is a szertornához vezethető vissza, ami kifejezetten versenysport így ott állandóan versenyek voltak és ezt a lehetőséget a gördeszkázásban is megláttam. Az első versenyem Gyöngyösön volt méghozzá 90 júniusában, akkor fél éve deszkáztam aktívan, de valamiért úgy gondoltam, hogy nekem indulnom kell. 27-en indultak abból lettem talán 19-ik vagy valahogy így. Csináltam az iskolapadon egy slide-ot, a negyed körön egy frontside fordulást, de olyan szar volt a talaj, mintha salakon deszkáztunk volna. Pedig – talán az országban elsőként – egy nagyfélcső is volt ott kanyonnal, begurulóval meg minden. Ez volt az első versenyem, de onnantól fogva az összes kisebb helyi vagy nagyobb megmérettetésen, amin lehetőségem adta elindultam. Akkor még nagyon egybe voltak ezek a rendezvények, tehát a gördeszka, a görkori és a bmx együtt mozogtak, csak mikor kiütköztek a főbb különbségek akkor váltak szét, de rengeteg ismerősünk volt a többi sportból, addig ez az egész egy nagy crew volt.

SMIRGLI: Szerinted melyek voltak a hazai gördeszkázás arany évei?

TÖKY: Megint csak a VSZM-ben töltött korszakot emelném ki. Érdekes, mert ebbe a korszakba nem csak a VSZM tartozik bele, hanem például az akkori Hősök tere, ahol már korábban is deszkáztak. A VSZM bezárása után jött egy csillebérci korszak, mikor oda költözött át a deszkázás. Oda építettek félcsöveket, volt ott 98-ban BMX világbajnokság is. Akkor indult be a minifélcső, a Vuszival – Giczi Dáviddal – meg a Henkóval rettentően nyomtuk ezt a dolgot. Külföldi minifélcső versenyekre jártunk persze streeten is indultunk, de talán ekkor jöttem rá, hogy nekem ez az, ami igazán fekszik. Ez a 90-es évek vége már, de ez felölel egy olyan 6-7 évet. Ebből az időszakból kevesen maradtak aktívak, ez a generáció is felnőtt, talán Jurkovich Petyát, Henkót és saját magamat mondanám annak, amikor szponzoráltként még együtt mozogtunk és benne maradtunk ebben a szférában. Én ugye most már három éve aktívan nem gördeszkázom, szponzoraim se nagyon vannak, ebben az évben már a Red Bull sincs. A fiatalabbaknak biztosan más, de nekünk ezek az évek jelentették a fénykort, és szerintem ezt a többiek nevében is mondhatom. A Bronzöntőben időnként összehozzák az „öregeket”, a Pool záró bulija is ilyen volt. A régi hangulatot nem lehetett teljességében visszahozni, de mindenki remekül érezte magát.

SMIRGLI: Te hoztad létre itthon az ország egyetlen gördeszkás iskoláját a Töky School Club-ot, amit most ismét beindítottál. Mesélnél ennek az egésznek az elejéről? Hogy jött az ötlet és mi ösztönzött, hogy aztán véghezvidd?

TÖKY: Tulajdonképpen megint a VSZM-ig nyúlik vissza a történet. Olyan 98-at írhattunk, mikor elkezdtem figyelni, hogy a skateparkba érkező fiatalabb srácok azokat a trükköket próbálgatják, amiket tőlünk láttak. Ezzel még semmi gond nincs, mert persze így is lehet fejlődni, de tették ezt sokszor úgy, hogy még az alapokat sem egészen tudták. Szükségesnek tartottam, hogy a gördeszkázás olyan alapvető elemeire - mint a hajtás, az egyensúlyozás vagy a megállás - is időt szenteljenek és ne egyből egy 360 flipet kezdjenek gyakorolni, amit a Vuszitól láttak a piramison át. Látva, hogy utánpótlás sincs igazán mindenképp csinálni akartam valamit, ami ösztönöz és segít a srácoknak fokozatosan felépíteni a dolgokat, hogy később élvezetesebb és biztonságosabb legyen, ha tényleg ráérez valaki. Nekünk ezzel pont szerencsénk volt, mert valahol együtt nőttünk a sportággal. Amikor mi kezdtük már megvoltak a különféle flipek, de nagyban nyomták még az oldschool trükköket - Boneless, No-Comply stb. –, melyekre az egész gördeszkázás épül. Én például még mongo-ban,switch-ben tanultam meg hajtani, ami a lehető legrondább, de pár év múltán, mikor simán is megtanultam sokat segített a későbbiekre nézve, hogy mindkét állásban ugyanúgy tudok gurulni. Az említett első Ollie után - ami persze nagyon sok trükk alapja, de több helyre is vissza kell nyúlni - én szerencsére valahol tudatosan kezdtem felépíteni a dolgokat. Az egyik legfontosabb dolog tehát a gördeszkázásban a fokozatosság.

A hivatalos oktatás érdekében nem sokkal később megszületett a Töky School Club Magyar Gördeszkások Egyesülete is. Reméltem, hogy így a szülők is látják, hogy a srácok biztonságos körülmények között, fokozatosan ismerkednek meg a gördeszkázással. Próbáltam úgy hozzáállni, hogy mindenkinek jó legyen és átadhassam tapasztalataimat azoknak, akik kikerülnek a kezeim alól. Ennek most már lassan 15 éve. Voltak holt időszakok, de ez úgy hullámzott, ahogy a gördeszkázás maga itthon és a világon. Az azért elmondható, hogy az oktatás egy évnél tovább sosem szünetelt, de ez sem rajtam múlott. Amikor például a pálya megépült a West End tetején nagyon beindult a suli is, volt olyan óra, ahol összesen 47-en voltak egyszerre. Ez volt a legtöbb egy tanításon, de az átlag akkoriban 25-30 deszkás között mozgott, akiket tudatosan két csoportra - kezdő és haladó - osztottam, hiszen mindenki egyéni figyelmet érdemel fejlődése során.

Érdekes és valahol sajnálatos dolog, hogy a Töky School kezdete óta 300-nál is több gyerek megfordult az oktatásaimon, de egy max két kezemen meg tudnám számolni, hogy ebből hányan deszkáznak ma is aktívan. Remélem azért a többieknek is át tudtam adni valami hasznosat a jövőre nézve. Szomorú az egészben, hogy sok tehetséges srác megfordult nálam, akinek később, ha kitart akár szponzort is tudtam volna szerezni. Előfordult olyan, akinek szereztem, mivel már versenyeken indult, ahol próbáltam jó tanácsokkal ellátni - hogy univerzálisan deszkázzon és használja a pályát stb. – aztán tehetséggel, szponzorral és kellő szülői támogatással a birtokában egyik pillanatról a másikra eltűnt és abbahagyta az egészet.

SMIRGLI: És mi a helyzet a sulival ma?

TÖKY: Az oktatás idén januárban ismét elindult. A pár éve megnyíló Lab skatepark üzemeltetésével én foglalkoztam, ami lehetővé tette, hogy a budaörsi – Godspeed – park bezárása után folytatni tudjam a foglalkozásokat. Sajnos egy idő után kevés ember maradt, ami megerőltetőbb mindannyiunk számára. Majdnem egy évig szünetelt a történet, de a skatepark Budafokra, az Exbox Kalandparkba való költözésével úgy gondoltam, hogy újra beindítom a dolgokat. Növendékek már vannak, illetve tervek is a jövőre nézve. A deszkázás manapság megint virágzik, érdekli a fiatalokat, hiszen egyre nagyobb teret foglalnak az extrém sportok a klasszikusokkal szemben. Reméljük és azon leszünk, hogy növekedjen azoknak a száma, akik elkezdik és benne is maradnak ebben a sportban.

SMIRGLI: Van-e számodra „mumus” trükk, amit ha lehet, soha nem csinálsz?

TÖKY: (nevet) Van. Ez a flip, a Kickflip. A sztori még a kezdetekre tehető, mikor Halásztelken nyomtuk a gödör nevezetű helyen, ahol a baromi jó aszfalt pályára mindenféle összelopkodott dologból  - útelzáró, sín, Mercedes tető stb. - elemeket gyártottunk. Így lett egy nagyon jó döntött falunk egy hatalmas furnérlemezből, amin csináltam egy rosszul kivitelezett Kickflipet. A deszka felpattant eltalálta az orrom, ami el is tört. Nem tudom mi történt velem, de azóta nem csinálom a Kickflipet. Meg tudom, ha nagyon akarom – szívattak is sokat ezzel – de inkább nem csinálom, pedig bármilyen variációja már nem okoz gondot. Amúgy is inkább Heelflipes vagyok.

SMIRGLI: A most már közel 23 éves gördeszkázásban töltött idő alatt, kik voltak azok a hazai és külföldi deszkások, akik inspiráltak?

TÖKY: Az egyik ilyen, akit gördeszkázásom során minden interjúban vagy, ahol esetleg szóba kerül megemlítem, az Mike Carroll. Ő az egyik kedvencem, mind stílus, mind hozzáállás terén. A mai fiataloknak talán nem mondana sokat, de ott van Guy Mariano is, akit szerencsére most újra lehet látni vagy Rick Howard. Velük majdnem egy korosztály vagyunk, ők mindenképp, de sokan vannak olyanok, akik hatással voltak rám. Tom Penny vagy Ethan Fowler például, akik voltak itt Magyarországon, de az újak között is akad rengeteg. Az itthoni deszkások közül Bánóczy Konstantint emelném ki, akit Buraként ismer mindenki. Őt láttam először deszkázni vagy ott van Bognár Tas „Szmöre”, de velük később együtt is deszkáztunk. Ide tartozik a Vuszi is vagy a Henkó, Schramm Peti, Molnár Károly csak, hogy párat említsek és sokan mások itthon, akikkel akkoriban együtt nyomtuk és egymást motiváltuk.

RABO PETI: És a fiatalok közül?

TÖKY: Közülük mindenképpen megemlíteném a Karkossiák Zsoltit, aki nagyon sokáig a száranyaim alatt gördeszkázott, illetve Sárkány Kristófot és Bachman Márkot. Aztán Petrányi Lajos és Szikora Bálint mindenképp, hiszen tavaly és tavaly előtt is rendeztünk versenysorozatot – Etnies Hungarian Open 2011, VANS Tehetségkutató 2012 – ahol a Bálint és az Ostya állomásról állomásra annyit fejlődött, hogy öröm volt látni. A Bálintnak olyan stílusa van, annyira jó értelemben flegmán gördeszkázik, hogy nem találok rá szavakat. Az Ostyában pedig olyan rettentő kitartás van, amit nagyon tudok értékelni. Hozzáállása a sporthoz sokak számára példaértékű lehet.

SMIRGLI: Tudjuk, hogy a gördeszkásokat nagyon sok atrocitás érheti az utcán. Mi volt a legdurvább dolog, ami megtörtént veled egy spoton?

TÖKY: Épp a belvárosban - a Szervita tér akkori két padkáján - deszkáztunk a Henkóékkal, amikor valami trükkből kipattant az útra a deszkám pont egy beforduló eleve piros Toyota sportkocsi elé - ugye a piros autó a Ferrarit leszámítva már önmagában veszélyes. A kocsi lefékezett, a deszka előtte ért földet, hozzá sem ért kiálltok be majdnem a tetőablakon, hogy: bocsi, tökre elnézést én voltam semmi nem történt.  Ha bármi lett volna, biztos kifizetetem, én se örülnék neki, ha az én kocsimmal történne – de nem volt semmi reakció. Egyszer csak egy ilyen padlógáz típusú dolog és szó nélkül áthajt a heverő deszkán. Deszkának annyi baja sem lett, mint az ő autójának, de ez már nekem se tetszett, sőt szétvetett az ideg és függőnél fogva utána vágtam a deszkám, ami sajnos nem találta el. Ekkor már lassított én meg anyázva elindultam felé, de mikor a kinyíló ajtóhoz értem látom, hogy a tag száll ki, száll, még mindig száll és így beteríti a teret egy igazi szétgyúrt, telitetovált, Baraka nyakláncos kopasz állat. Gondoltam baszki ha ettől kapok egyet, én itt megfekszem. Behátráltam ő meg jön felém befeszülve, kocsit tárva nyitva hagyva.

A járdához értem, mögöttem három elegáns nő sétált el mikor lendítette a kezét. Gondoltam elfordulok, hisz biztos eltalál, de akkor már a hátamat találja el és ne például az orromat – ugye a kickflip miatt – vagy az arcomat. Jön felém az ütés és én sem értettem hogy, de nem talált el, sőt a csávó azzal a lendülettel, amivel rám tört elesett és elkapta a zöld oszlopokat meg a nők lábát, akik ki is nevették. A forma elég cikinek érezte a helyzetet és mire odébb léptem ő felállva rúgós kést rántott és annyit szólt, hogy – most megkésellek a kurva anyád! Na mondom itt álljunk meg, ennyit nem ér a történet. Még arrébb álltam a csávó előtt ott hevert a deszka, felvette, megfordult és elindult a kocsi felé. Agyaltam, hogy most utána menjek vagy mi legyen, kés még mindig ott a kezében. Egyszer csak ledobta a deszkát, hátra se nézve beült a kocsijába és elhajtott. Volt több balhé, autós üldözés stb., de talán ez volt az egyik legkeményebb.

SMIRGLI: Ha már itt tartunk, aki ült melletted az talán tudja, hogy szeretsz gyorsan vezetni.

TÖKY: Ja autóversenyző vagyok persze, kaszkadőr (nevet).

SMIRGLI: Nem régiben Rune Glifberg is említette nekünk, hogy ha nincs a deszka, akkor már inkább vezetne. Nálad mi a helyzet?

TÖKY: Lennék én szívesen autóversenyző, csak az rettentő sok pénzbe kerül. Persze a gördeszkázás sem olcsó dolog, de az nyomába sem ér. A Red Bull-os időkben láttam, hogy akár egy rallynál mennyi pénzt visz el „csak” a mérnökök fenntartása vagy a legapróbb reklámok. Ehhez óriási háttér kell, ami nekem sose volt. Szeretek vezetni, előbb volt autóm, mint jogosítványom. Bevállalós voltam anno, amikor bicikliztem, az vagyok a gördeszkában és talán ez visszaköszön a vezetésben is. Megvannak a saját szabályaim itt is, de sose vagyok bunkó az úton. Megpróbálom az egész forgalmat figyelni nem csak az előttem álló autót. A Béres testvérek vagy a Kundra Dávid tudna mesélni. Egyszer Csillebércről jöttünk le, akkor még egy Volkswagen Santana-m volt és éreztem, hogy nem fog a fékem, motorfékkel próbáltam megoldani a dolgot. A délinél mellénk állt egy taxis és szólt, hogy füstöl a kerék, hátranéztünk és égett mindkét hátsó kerék, meghökkentek kicsit a srácok. Egyszer a Pálinkás Ati is érdekesen érezte magát, mikor Balatonalmádiból jöttünk haza. Almádi relatíve messze van a pályától, de sietni kellett és olyan 10 perc alatt sikerült megoldanom a távot. Többet voltam a szembe sávba, mint a sajátomban. Zsolti meg a Kristóf volt még ott, ők tudják csak nevettek a dolgon. Őket meglehet kérdezni bármikor, mindig is szerettek mellettem ülni. Nincs tojás a pedál alatt, ez tény.

SMIRGLI: Végül kanyarodjunk vissza kicsit a gördeszkázáshoz. Hová tart itthon ez a sport, és szerinted mi szükséges még ahhoz, hogy egy következő szintre lépjen a magyar deszkázás?

TÖKY: Ez egy nagyon nehéz dolog. Talán, ahogy maga az egész ország, úgy a gördeszkázás sem tud itthon hosszú ideje egyről a kettőre lépni. Vannak itthon nagyon jó gördeszkások, akik járnak is külföldi versenyekre, eredményekkel térnek haza, ami mind nagyon jó, de az a bizonyos áttörés még nem következett be nálunk. Lehet azért, mert hozzánk minden egy kicsit később jut el, minden kis fáziskéséssel történik. Azt látni, hogy manapság nálunk is megint mekkora trendnek számítanak ezek a sportok és a hozzájuk tartozó öltözködés például, de ez önmagában még nem hozza meg a kívánt fejlődést. Nem tudom a pontos okát és sajnos azt sem, hogy mi kell ehhez, de még nincs ott a hazai gördeszkázás, hogy ez bekövetkezzen.

SMIRGLI: Talán egy megoldás lehet, hogy nem kergetjük az „amerikai álmot”, hanem itthon kicsiben megcsinálunk mindent magunknak?

TÖKY: Ez egy jó gondolat, így van. Ahogy látni ezt nagyon sok európai országban, ahol megcsinálják maguknak a cégeket, parkokat, DIY spotokat. Tudjuk, hogy ez egy Amerika központú dolog, ahová már nagyon nehéz beférkőzni. Ott van például a Flip vagy a Cliché, akik kinőtték az európai piacot és átköltöztek a tengerentúlra, mert ott lehet a legjobban érvényesülni, de ez egy nagyon ritka és nehéz dolog. Talán nekünk sem kéne nagyravágyó terveket dédelgetni, persze kell trükköket tanulni, versenyekre járni, parkokat meg kapcsolatokat építeni, de nem attól lesz szép az egész, hogy megpróbáljuk elérni az elérhetetlent. Vannak olyan tehetséges srácok, akik ha komolyan gondolják és eleget is tesznek érte, megteremthetik azt, hogy ebből éljenek és hasonlók. Ezt már látom egyesekben, valakiben meg egyáltalán nem. Tőlük valahol elvárja a hazai deszkás társadalom, hogy a változás megtörténjen. Én nem várom el, hisz mindenki a saját keretei között tud mozogni és ők megtesznek minden tőlük telhetőt. Lehet, olyan szintre el tud egyszer jutni az ő gördeszkázásuk, hogy ezáltal a hazai szint is emelkedik, de még mindig nem ez a legfontosabb. Az nagyon tetszik, hogy ilyen és ehhez hasonló spotok – Rio – épülnek, mert ezek a srácok pont azt csinálják, mint mi 20 évvel ezelőtt. Mintha valami körforgás lenne és megint az alapoktól indulnánk. Ez jó, mert élvezik, összehozza a társaságot, fejlődik a deszkázás és talán az élethez való hozzáállásuk is.