Szemérmetlen grafikák [+18]
 2014.12.30 | 22:00
Szemérmetlen grafikák [+18]
Ezúttal pár olyan lapot válogattunk össze, melyek közös megegyezője a fedetlen Női test.

Imádata tárgyát és gyermekei táplálóját, azaz csöcsöket már az ősember is rajzolgatott a falára. Pár ezer év és jöttek a szobrok majd a festmények, melyek ledéren ábrázolták a mélyen tisztelt gyengébbik nemet. A szekrénybe vagy a garázsba aggatott naptárakon és a "felnőtt filmeken" keresztül manapság odáig jutottunk, hogy több csupasz testet látunk már a facebookon is, mint akármi mást.

A gördeszka iparban a szelencét Marc McKee nyitotta fel 1992-ben, mikor is elsőként készített minden női idomot feltáró grafikát. A World Industries egykori tulajdonosával Steve Rocco-val fekete zacskóban adták tovább a boltoknak Randy Colvin profi lapját. A csomagra tett matricán az áll, hogy "Vigyázat: A cenzúra gyenge, mint a picsa"

A Deathwish 2010-ben egy olyan kiadást készített a fenti McKee rajzból, melyen egy zombivá változott hölgyike szerepel, aki még a sötétben is képes világítani.

A későbbi Birdhouse pro Jeremy Klein 1994-ben indította útjára máig vezetett márkáját, a Hook-Ups-ot. Akik már az ezredforduló környékén is élték a deszkás kultúrát, bizonyára kellemes emlékeik közt örzik a cég grafikávai ellátott pólókat, sapkákat és persze lapokat. Nem csoda, hiszen a rajzok többsége a japán mangák stílus jegyeiben ábrázol nagy mellű, szép arcú kosztumös leányzókat.

Újkori retroval hódít az Expedition One egyik két évvel ezelőtti grafikája, a Hitchhiker. Az egyszál semmiben guruló stoppos mellett legtöbbünk valószínűleg nem hajtana el egykönnyen.

A Blitz disztribucióból - 10 év közös munka után - kíváló Sk8Mafia mindenkori szériája nem maradhat ki a felsorolásból. Ismerünk jó pár embert, aki mindenképp a falán tudná az összes lapot.

Az Alien Workshop mélyrepülése után a cég két régi motorosa, Anthony Van Engelen és Jason Dill új márka építésébe kezdett. A bizarr fotókkal operáló Fucking Awesome két lapja is említést érdemel a pőreség kapcsán.

Ennél a sorozatnál a Creature Skateboards a horrorisztikus grafikák mögül kikacsintva hús-vér "rossz" lányokat printelt a deszkák aljára.

Mark McKee annyi év elteltével is tudja mi a dörgés, amire bizonyíték az ausztrál Sammy Winter idei Cliché lapja. Tippelni se merünk hány éjszakai pillangónak ugrik be egy homályos képként egy ehhez hasonló jelenet.

Végezetül egy, az előzőnél szolidabb ám erősen szexi beállításokkal jelentkező széria, mely a Superior nevéhez köthető.

BURN roadblock

STAR WARS a deszkán

STAR WARS a deszkán

Hogy a gördeszkaipar se maradjon ki az őrületből.
BD Skate Co. x The Lab: Support Your Local Skatehop

BD Skate Co. x The Lab: Support Your Local Skatehop

Spanyol-magyar kollaborációs verda a láthatáron.
Nyolcadik réteg a fű - 2. rész

Nyolcadik réteg a fű - 2. rész

Annyi füves témájú lap van a piacon, hogy már a második csokrot gyűjtöttük össze az említésre méltóak közül.